A Vidrabag küldetése, hogy arra ösztönözze az embereket, hogy mindig figyeljenek oda a környezetükre, ne hagyjanak maguk után szemetet és lehetőleg szedjék fel a természetben talált szemetet. Ezért is küldünk minden termék mellé 2 újrafelhasznált műanyagból készült szemeteszsákot.
A küldetésnek megfelelően részt vettünk a SUPBázis és a Pet Kupa szervezésben megrendezésre kerülő „A Nagy Tisza-tó takarítás: SUP-al a Singel Use Plastic ellen” szemétszedésen július 25-én.
De mi is az a Pet Kupa?
A Tiszai Pet Kupa Magyarország egyik legsikeresebb és egyben legszerethetőbb környezetvédelmi és szemétszedési kezdeményezése.
Évről évre hatalmas PET palack áradattal lepik el a Tiszát az Ukrajnából és Romániából érkező olvadék vizek. A PET Kupa a Tisza hulladékszennyezésének felszámolására létrejött non-profit, civil kezdeményezés. 2013 óta folyamatosan, egész éven átívelő szemétszedő akciókat szerveznek, melynek fénypontja a nyaranta megrendezésre kerülő PET Kupa. A 7 napos vízi verseny alatt a csapatok először is hajókat építenek a begyűjtött műanyag palackokból, majd versenyre kelnek egymással további palackok gyűjtésében.
Ajánljuk a honlapjuk átböngészését és az alábbi kisfilm megtekintését!

Az esemény főszervezője Kovács Ildi Dida, a poroszlói SUPBázis egyik vezetője, aki ugyancsak küldetésének tartja a vizek tisztítását, sok szemétszedési akcióba vett már részt a világon Prágától-Sri-Lankáig. Dida kitartása és víziója kellett ahhoz, hogy létrejöhessen a július 25-i rendezvény.
Hogy kell elképzelni egy ilyen szemétszedést?
Először a nádas mellett eveztünk és ott keresgéltünk, de ott még csak elvétve találtunk pár PET palackot. A Pet Kupások végül megmutatták a folyó túlpartján lévő szakaszt, ahol végül szemünk elé tárult az alábbi látvány:


Szemétrengeteg, megbújva a fák alatt a parton, hosszú-hosszú métereken át.
Igazából nem tudtuk, hogy mire számítsunk, de erre biztosan nem számítottunk, még úgy sem, hogy láttuk a Pet Kupások korábbi felvételeit.
3,5 órán keresztül szedtük a szemetet. A Pet Kupások kenuval és egy motorcsónakkal követtek minket, ők adták a szemétgyűjtő zsákokat és az ő hajóikba lehetett átrakni a megtelített zsákokat. És a zsákok csak teltek és teltek. Elképesztő látvány volt a szemét mennyisége, az a rengeteg PET palack, üveg, papucsok, cipők, műanyag játékok, horgász etető dobozkák, parfümös üvegek, samponos flakonok..
13:30 körül kötöttünk ki, kaptunk egy kis uzsonnát (köszönjük a Tiszanánási Dinnyéshát Kikötő Büfének!), de itt még nem ért véget a nap. Ezután kezdődött a szemétválogatás:


A Pet Kupások hoztak ún. big bag-eket, hatalmas gyűjtő zsákokat és ezekbe külön válogattuk a PET palackokat, a fém tárgyakat, külön a kupakokat, külön az egyéb műanyagot és maradt még egy külön zsák a kommunális szemétnek.
A kb. 60 zsákot jó egy óra alatt szelektáltuk ki, voltak érdekes „találatok”: hópelyhes üveggömb, Hello Kitty-s játék, ijesztőre szétázott játékbabák..
A szagokat sajnos nem lehet itt megjeleníteni, de röviden: büdös volt.


16:00 órára mindennel végeztünk, utána már nem maradt más, mint hogy bemutassuk a Pet Kupásoknak a SUP helyes használatát, és elfogyasszuk a Dinnyéshát Kikötő Büfé által felkínált halászlevet 😉
Közben arról beszélgettünk a többiekkel, hogy ezt a szemétszedést akár egész nyáron folytathatnánk, hiszen alig pár száz métert fésültünk át a cirka 3,5 óra alatt.
Azt még elfelejtettem megemlíteni, hogy délelőtt még elég esős idő volt, így egy páran nem jöttek el a jelentkezők közül, de a rossz idő ellenére is összegyűlt egy kis csapat, amely hősiesen kitartott. Ezúton is mindenkinek még egyszer gratulálunk a részvételhez és köszönjük a szervezést! Számunkra mindenképpen nagy élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy egyszer vegyen részt egy hasonló eseményen.
Fontos megemlíteni, hogy a „kitermelt” PET Palacknak lesz utóélete, nem is akármilyen! A nagy titok leleplezését azonban meghagyjuk a SUPBázisnak, de ígérjük, mi is hamarosan beszámolunk majd róla.